Háziállatok ajándékba: vajon jó ötlet?
Háziállat, mint ajándék – a tervezés mindent megváltoztat!
Valószínűleg te is láttad már a filmekben – az édes kis Suzy karácsony reggelén megtalálja új kiskutyáját, aki türelmesen ül a fa alatt, nagy piros masnival a nyakában. Suzy felsikít, rohan, hogy megölelje a kiskutyát, aki nagyot nyal az arcán, és mindketten boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Bár jó lenne, ha az ünnepi meglepetések mindig ilyen jól sikerülnének, ez gyakran nem így történik. Gyakrabban fordul elő, hogy a 3 éves Suzy, aki túl fiatal ahhoz, hogy tudja, mit is jelent valójában egy kisállatról való gondoskodás, elsírja magát, amikor Fifike először megkapja a kezét, miközben játszanak. Vagy csak szimplán ráun a gyerek a kutyusra, főleg, ha már nem olyan kicsi. A félelem bennünk állatvédőkben ilyenkor mindig megvan, hogy Anya és apa ezután behelyezik az autóba, és leadják a helyi állatmenhelyen, ahogy rengeteg másik társuk van már.
Ennek viszont nem feltétlen kell így történnie, sőt alap esetben ez remélhetőleg nem is következik be. Némi megfontoltsággal és őszinte elkötelezettséggel a házi kedvencek csodálatos ajándékok lehetnek a családnak.
Készen állsz egy kiskedvencre?
Mielőtt úgy döntenél, hogy új háziállattal leped meg családodat, akár az ünnepekre, mindenképp vedd figyelembe a következőket, hogy biztos lehess benne készen álltok egy új kis családtag érkezésére és az ezzel járó felelősségre:
- Hány évesek a gyerekeid?
A gyerek korától nagyban függ, hogy milyen háziállat a megfelelő számára. Például egy 4 éves gyermek nem tudja vállalni a felelősséget egy macska gondozásáért. Csak azért, mert macskáért könyörög a gyerek, még nem jelenti azt, hogy készen is áll rá. Ehelyett jobb választás lehet például egy tengerimalac, mivel sokkal könnyebb gondoskodni róluk, illetve nem jellemző, hogy harapnának.
- Tényleg szeretne a gyereked háziállatot?
A gyerekek szeretik az állatokat, de nem minden gyerek akarja igazán, hogy velük is éljenek, hogy gondoskodjon róluk. A közhiedelemmel ellentétben nem minden kicsinek van szüksége kutyára, és nem is vágyik rá, hogy sajátja legyen. Csak azért, mert szeretnek játszani a nagymama tacsijával, még nem jelenti azt, hogy készen is állnak, vagy akár szeretnének folyamatosan gondoskodni egy kutyusról, legyen az tacsi vagy bármilyen más fajta.
- Átgondoltad a költségeket?
Ez az egyik olyan dolog, amit az emberek gyakran nem látnak előre. A kezdeti költségeken túl, folyamatos kiadásokkal jár egy kiskedvenc tartása. Nem beszélve a kötelező oltásokon túli, esetlegesen felmerülő orvosi költségeket, melyek váratlanul érhetik az embert.
- Valóban elkötelezett vagy?
A háziállat nem olyan dolog, amit hazavihetsz, kipróbálhatsz és visszavihetsz, ha mégsem tetszik. Egy kisállat vállalása, élete végéig tartó elkötelezettséget jelent. Ha gyermeked tinédzser, tartsd észben, hogy az állat valószínűleg veled fog maradni, ha egyetemre megy vagy elköltözik a gyerek. A családnak tudomásul kell vennie, hogy az adott kisállat élete végéig szóló elkötelezettséget vállalnak, az állatorvosi látogatásokkal, a gondozásához szükséges kellékek beszerzésével, az állatra fordított idővel és szeretettel együtt.
- Tisztában vagy vele, hogy mivel jár egy állat gondozása?
Ne felejtsd el, hogy az állat állat. Ez azt jelenti, hogy fel kell takarítani utána a pisi-kaki baleseteket vagy hányást, továbbá számolni kell az állat által okozott esetleges károkkal is. Bizony fáradságos, göröngyös lehet az út, melyet a kiskedvenc tartása tartogat. Készülj fel ezekre, legyél teljesen elkötelezett, hogy át tudd vészelni ezeket a nehézségeket.
Semmiképp se vegyél háziállatot, hogy ezzel tanítsd felelősséget vállalni a gyermekedet. Mivel ha nem boldogul a kihívással, azzal az állat sérülhet. Ehelyett a kisállat nagyszerű módja lehet egy felelősségteljes gyermek jutalmazásának.
Az ajándékozás megtervezése
Rendben, tehát végiggondoltad, és úgy érzed, mindenki készen áll és elkötelezett. Hogyan tovább?
Az ajándékozás elsülhet nagyon jól, de akár sajnos az ellenkezője is megtörténhet.
Ha el akarod kerülni a kudarcot és azt, hogy vissza kelljen vinni az állatot, azt úgy teheted meg, hogy inkább ajándékozd a lehetőséget egy kisállat örökbefogadására vagy vásárlására. Tehát járj utána, keresd meg a megfelelő helyet, a lehetséges kisállatokat, majd hagyd, hogy az ajándékozott személy döntsön, együtt hozzátok el a kicsit.
A gyereknek pedig szuper ötlet lehet, hogy veszel neki egy plüss kutyát vagy macskát, plusz az állathoz szükséges egyéb felszereléseket. Majd csatolj az ajándék mellé egy üzenetet is, melyből kiderül számára, hogy közösen fogjátok elhozni a plüssállat valódi megfelelőjét.
Az egész folyamatot egy rendkívüli élménnyé teheted gyermeked számára, azáltal, hogy belevonod a választásba. Így pedig, ha minden jól megy, egy igaz barátság veszi majd kezdetét, gyermeked és kedvence között.
Az új családtag hazahozatala
Mielőtt hazaviszel egy új kiskedvencet, vond be a családot is annak eldöntésébe, hogy milyen típusú, méretű és fajtájú állat lesz a megfelelő. Mindenképp járj utána a különböző fajtájú kutyáknak, gyűjts infókat a gondozásukról, személyiségjegyeikről.
Ha már körvonalazódott benned, hogy mit is szeretnél, merre indulj?
Erre pedig a mi elsődleges válaszunk az állatmenhelyek felkutatása. Sajnos rengeteg kutya és macska köt ki menhelyeken minden évben, - napi szinten - a felelőtlen állattartás végett. Az örökbefogadással új esélyt, szerető otthont adhatsz egy kidobott állatnak, hátralévő életére.
Illetve a kezdeti költségek is jóval alacsonyabbak, mintha megvásárolnánk egy kisállatot. A menhelyek az ivartalanításban is segítenek, illetve, hogy megkapjon mindent ami az induláshoz szükséges. Szakszerű segítséget is kaphatsz tőlük, a megfelelő kiskedvenc kiválasztásában.
Lehetőséged van információkat gyűjteni az interneten a különböző állatmenhelyekről, keresgélhetsz a kisállatok között, mielőtt felvennéd a kapcsolatot az adott intézménnyel.
Kisállat kiválasztása a gyermek korához igazodva
- 3 éves kor alatt:
Összpontosíts arra, hogy megismertesd a babát jelenlegi kedvenceiddel ha vannak. Ilyenkor nem célszerű új állatot beszerezni.
Válassz ketrecben, terráriumban tartható állatot, pl. hörcsögöt, halat. Egy tengerimalac akár jó választás lehet, mivel jól viseli a fogdosást, ritkán harap, és persze nagyon aranyos kisállat. Gyermeked segíthet megtölteni az itatóját és az etető tálkáját, vagy akár bevonhatod a takarításba is.
- 8-13 éves kor között
Gyermeked ebben a korban már készen állhat egy kutya, macska vagy nyúl felelősségére. Segíthet a kisállat etetésében, a kutya sétáltatásában, a macskaalom tisztításában, de mindig neked kell ellenőrizned, hogy a háziállatok rendelkezzenek mindennel, amire szükségük van. A kutyakiképző órákon való részvétel kiváló tanulási lehetőség a gyerekek számára.
- 14-17 éves kor között
Előfordulhat, hogy ebben a korban kevesebb idejük marad a kisállat gondozására, ha több tevékenységben vesznek részt, különórák, tanulás stb. Illetve, ne feledd, ha a gyerek egyetemre megy vagy elköltözik otthonról, nagy valószínűséggel veled marad a kiskedvenc.
Ha szeretnél többet megtudni arról is, hogy milyen egy jó kutyasampon, olvasd el ezt a cikkünket: Milyen a minőségi kutyasampon