Felkészülés a kiskutya érkezésére
Új kiskutya tulajdonosként számíthatsz a csöppségtől pár dologra, mint például:
Esetleg megrágja a gitártokod bőrfogantyúját, a széked karfáját, vagy a diófa dohányzóasztalod lábát.
Nyüszít az ágyad lábánál szombaton reggel 6.15-kor.
Kimeríti a hitelkártyádat az első családi kutyaként töltött évében.
Elhelyez számtalan folyékony és szilárd „balesetet” a gyapjúszőnyegeden a nappaliban.
És sok más ezeken felül...
Figyelembe véve az új kiskutya érkezésének minden hátrányát, összpontosítsunk persze a pozitív dolgokra. Ezek pedig felbecsülhetetlenek! Sőt: "Egy kutya tíz évvel meghosszabbíthatja az életünket. A szeretet, a gyengédség, a törődés és a baráti kapcsolat, amit egy kutya jelent, mérsékli a stressz negatív hatásait."
Készülj fel alaposan az új kiskutya érkezésére, hogy a legjobb barátja légy, illetve egy felelős és tudatos állattartó.
KÉSZÜLŐDÉS A KÖLYÖKKUTYA ÉRKEZÉSÉRE
Természetes, hogy izgatottan és lelkesen várod, hogy végre elkezdődjön a közös életetek az új kölyökkutyussal. Viszont most képzeld el, hogy milyen is lehet ez a folyamat kiskutyának. Épp el lett választva az anyukájától, a testvéreitől, az egyedüli emberektől, akiket ismer és persze a megszokott környezetétől.
Tegyél meg minden tőled telhetőt, hogy a lehető legsimábban menjen az átállás a kutyus számára és persze számodra is.
KÖLYÖKBIZTOS LAKÁS
Akárcsak a kisgyerekek, a kölyökkutyák is villámgyorsan kerülhetnek bajba. Ezeket a lehetséges problémaforrásokat természetes, hogy szeretnéd elkerülni és megóvni a kutyust (na meg persze az otthonodat is). Ehhez nyújt segítséget az alábbi lista a lakás kölyökbiztossá tételéhez.
KELLÉKEK BESZERZÉSE
o Fontos az elkerítés, főleg az elején, nehogy baj legyen!
Ajánlott vásárolni vagy kölcsönkérni egy kutya kennelt - akár szobait - és kutyaágyat, mely biztonságos helyet teremt a kiskutyának az alváshoz, pihenéshez. Illetve általánosságban biztonságérzetet adhat a kutyusnak, ha egy rövid időre magára kell hagyni. A kennel segítséget nyújthat a szobatisztaságra nevelésben is, mivel a kutyus nem fogja bepiszkítani, ha van lehetősége kimenni a szabadba könnyíteni magán. Fontos, hogy elég nagy legyen, hogy fel tudjon állni és meg tudjon fordulni benne.
Ha úgy tervezed, hogy a kutyust nem engeded be minden helyiségbe, érdemes babakerítést is beszerezni. Mivel ez valószínűleg csak átmeneti, érdemes olyat venni, amelyet nem kell rögzíteni.
A nyakörv és a póráz elengedhetetlen. A kutyusok imádnak kimenni a szabadba felfedezni, ahol fontos, hogy te irányíts. Persze, zárt területeken, például hátsó kertben akár szabadon is engedheted. A póráz viszont szükséges lehet az alapvető tréning közben is, hogy megtanulja a vezényszavakat.
o Vegyél neki tápot és vizes tálat…és tápot.
Egy átlagos kölyökkutyust naponta 2-3-szor kell etetni. Érdemes az állatorvossal vagy a tenyésztővel egyeztetni az étrenddel kapcsolatban. Előfordulhat, hogy speciális étrendet kell követni, allergia vagy súlykezelés miatt. Illetve szükség lesz még, jó minőségű, egészséges jutalomfalatokra is, amelyek a tanítás során nagyon hasznosak lesznek.
Akár a lakásban vagy kennelben, sőt a kinti házában is, a kiskutyának szüksége lesz egy saját ágyra. Gyorsan meg fogja tanulni, hogy ez lesz az ő különleges pihenő és alvóhelye. Legalább annyi féle stílusú és típusú kutyafekhely létezik, mint amennyi a matrac választék az embereknek, úgyhogy nem lesz nehéz megtalálni a megfelelőt.
o Szerezz be ápolószereket!
Az általad választott rövid vagy hosszú szőrű fajta határozza meg, hogy milyen típusú kutyakefére lesz szükség. A kutyasampon és balzsam, a fültisztító vattakorongok vagy géz, a körömvágó olló, valamint a kutyafogkrém és a fogkefe szintén a bevásárlókosárba tehető.
Továbbá nézz szembe a ténnyel, hogy bizony szükséged lesz kellékekre a kiskutya “balesetek” feltakarítására is. Tárolj be rendesen papírtörlőből, tisztító kendőből, szivacsokból, illetve tisztítószerekből, amelyeket kimondottan erre a célra terveztek.
NE FELEDKEZZ MEG A JÁTÉKOKRÓL SEM
A kiskutyus biztosan kíváncsi és aktív lesz, a játékok pedig kiválóan lefoglalják majd. A strapabíró gumijátékok, a rágókötelek különösen jók akár a felügyelet nélküli játékhoz is. A különböző puha plüssök, és teniszlabdák is kiváló szórakoztató eszközök lesznek, amikkel viszont csak felügyelet mellett játszhat a kutyus. Egy elszánt kiskutya könnyedén szétszedheti ezeket és akár le is nyelheti a darabokat. Kereshetsz külön kiskutyák számára fejlesztett és akár fejletsző játékokat is.
HATÁROZZUK MEG AZ OTTHONI SZABÁLYOKAT
A legtöbb kiskutya lelkes tanuló, viszont fontos a következetesség, hogy sikeres legyen a folyamat, vagyis ha egyik nap felmehetett a kanapéra, akkor a következő napon nem várhatjuk el az ellenkezőjét. Vagy ha egyszer cukinak találod a harapdálását, következőleg nem fogja érteni, ha ugyanezért leszídod. Szóval a legfontosabb, hogy előre átbeszéljétek családon belül mindenkivel a szabályokat a kutyusra vonatkozóan és következetesen tartsa ehhez magát mindenki.
ISMERKEDÉS AZ ÚJ OTTHONNAL ÉS A CSALÁDDAL
Az izgatottságod ellenére, a legjobb, ha lassan haladsz a kiskutya átszoktatásában. Inkább egyesével ismertesd össze a családtagokkal, illetve adj időt a kutyusnak, hogy felfedezze a környezetét. Mutasd meg neki az alvóhelyét, a kinti kijelölt pisilő helyét (ha van ilyen), a kennelt, a vizes és tápos tálját. A legjobb rész pedig, amikor megmutatod a játékait is. Az első napokban, hetekben mindig legyen felügyelet alatt a kutyus, gondoskodj róla, hogy mindig szem előtt legyen.
Ideje kijelölni a különböző feladatok felelőseit is a családon belül. Például, hogy este ki fog vele sétálni, ki fogja etetni, ki fog takarítani utána stb. Hasznos lehet egy ütemterv összeállítása az etetésre, pisilésre, sétákra vonatkozóan, ami kiváló emlékeztető lehet mindenki számára a feladataik ellátására.
Soha nem túl korai elkezdeni a jó viselkedés megerősítését csemegékkel, jutalmakkal, és finoman korrigálni a nemkívánatos viselkedést. Viszont tartsd észben, a kölyökkutyák rágnak, sírnak, pisilnek, illetve akaratlanul is veszélybe sodorhatják magukat.
Odafigyeléssel, felügyelettel, jutalmakkal és a sok-sok együtt töltött idővel egy életre szóló köteléket hozhatsz létre.
LÉGY MINDIG ÉBER KISKUTYÁD EGÉSZSÉGE KAPCSÁN
o Egyeztess rendszeres időpontokat az állatorvossal a szükséges ellenőrzésekre.
o Ügyelj arra, hogy megfelelően kövesd az oltások ütemtervét. A kölyökkutyák bizonyos antitesteket kapnak az anyjuktól, de a védőoltások és az utólagos emlékeztető oltások elengedhetetlenek ahhoz, hogy megóvják őket a súlyos betegségektől.
o Az állatorvos valószínűleg megelőző lépéseket fog javasolni olyan betegségek esetén, mint a Lyme-kór és a szívféreg. Ezek általában helyileg alkalmazható bolha és kullancsriasztó szerek, valamint rágószerek/tabletták a szívférgesség elleni védelem érdekében. Írd be a naptárba, hogy mikor kell kapnia ezeket, ezzel segítve saját magadnak észben tartani.
o Tájékozódj a lehetséges egészségügyi kockázatokról az adott fajtát tekintve. Az állatorvostól kérj tanácsot, hogyan előzheted meg ezeket, és hogyan ismerheted fel a betegség vagy állapot kialakulását.
ÍME EGY GYORS NAPI ELLENŐRZŐ LISTA, AMELY SEGÍT MEGŐRIZNI KUTYUSOD JÓ EGÉSZSÉGÉT:
- Ellenőrizd a bőrét és a bundáját úgy, hogy végighúzod rajta a kezedet. Ellenőrizd, hogy vannak-e kullancsok, bolhák, egyéb rovarok, és általában mindent, aminek nem kellene ott lennie.
- Vedd észre, ha kutyusod túlságosan vakarja a fülét.
- Ellenőrizd a tappancsát.
- A szemének mindig tisztának kell lennie, tehát akkor egészséges, ha nem vörös és nem könnyezik
- Nézd meg az ürülékét, hogy nincs-e megemésztetlen táplálék, hogy változik-e a konzisztenciája vagy a gyakorisága.
- Számos tünet utalhat kisebb vagy nagyobb problémákra. Általános szabályként a következőket kell figyelemmel kísérni, és a biztonság kedvéért ellenőriznie az állatorvosnak:
o hasmenés
o hányás
o szokatlan fáradtság vagy letargia
o bármilyen váladék a szemből vagy az orrból
o láz
o étvágytalanság
A kiskutya tartás rengeteg öröme felelősséggel párosul az egészsége és jóléte megőrzése érdekében. Építsd be a napi rutinodba azt a pár percet, míg leellenőrzöd a korábban említett dolgokat kutyusodon, hogy megelőzd az esetleges későbbi betegségeket.
Nézz utána alaposan kiskutyád első orvosi látogatásának szükségességéről, illetve oltási tervének üteméről.
Bizony, sok munkának hangzik, és az is!
Kiskutyád új helyre kerül, új környezettel és kihívásokkal, ahol a te feladatod, hogy megkönnyítsd neki a beilleszkedést. Ugyanakkor szórakoztató, izgalmas és rendkívül kifizetődő gondoskodni a család legifjabb tagjáról.
Mert a kutyák: "Feltétel nélkül szeretnek bennünket, mindent megbocsátanak nekünk és viccesek. Mi más lehetne az angyalok definíciója?"
Ha szeretnél többet megtudni arról is, hogy milyen a megfelelő kutyasampon, olvasd el ezt a cikkünket is: Milyen a minőségi kutyasampon